MAGYAR KUPA GYŐZTES 2009, MAGYAR BAJNOKI EZÜSTÉRMES 2008/2009, SZUPERKUPA GYŐZTES 2009

PVSK PANTHERS - Hírek

Betűméret növelés Nyomtatás Betűméret csökkentés

Hiányzók itt is, ott is

Kedden este Körmenden lépünk pályára a bajnoki negyeddöntő harmadik meccsén.



A negyeddöntő első meccsén, Körmenden aratott győzelmünkre sokan felkapták a fejüket, bravúr volt az a javából. Aztán jött a hazai, aminek végül vereség lett a vége, így újra úgy utazhatunk Vas megyébe, hogy szükség lenne a meglepetésre. Nem is kicsi, hiszen a legjobb négy közé csak akkor kerülhetünk be, ha legalább még egyszer sikerül győznünk idegenben.

Ha viszont ez bravúr volt elsőre, akkor most talán annál is nagyobbra lenne hozzá szükség. Persze azért is, mert a Körmend az első zakó miatt alaposan felszívhatta magét, arról nem is beszélve, hogy sérülés miatt csapatkapitányunkat, Veljko Budimirt nélkülöznie kell majd Csirke Ferencnek, sőt, még az is bizonytalan, hogy Halász Ákos mennyit tud majd vállalni a meccsből. Persze azért ha sérültekről, hiányzókról van szó, akkor ellenfelünknek sem kell messzire mennie. Horti Bálint személyében már korábban elveszítették egyik centerüket, a pénteki, pécsi összecsapáson pedig Csorvási Milán is kidőlt, így ő sem lehet ott a parketten ellenünk. A nagy kérdés az, hogy melyik csapat tud majd jobban alkalmazkodni az „új felálláshoz”. Nagyon bízunk benne, hogy mi!

Az viszont nagyon jó hír, hogy szurkolóink nem maradnak le a találkozóról, ugyanis kedden este 18 órakor az M4 Sport csatorna élőben közvetíti az összecsapást.

Program:

2017.05.16. kedd, 18:00 | Egis Körmend - PVSK-PANNONPOWER
Férfi Kosárlabda NB I. rájátszás, 3. mérkőzés. Körmend, Városi Sportcsarnok

ÉLŐ eredmény és statisztika:


Link: www.pvsk.hu
Link: www.facebook.com/PVSKPanthers

Friss eredmények, képek és videók a helyszínről...

PVSK PANTHERS - 2017 - Minden jog fenntartva ©

Keresés



Főtámogatók

  • Pannonpower
    PVSK
    Pécs M.J.V. Önkormányzata
  • GP CONSULTING Kft. a pénzügyi tanácsadó
    TIPPMIX
    Terra21 Kft.

Támogatók



    Sporttámogatás 2012